ŐSZIRÓZSA NYUGDÍJASKLUB

MEZŐNYÁRÁD

MOTTÓ:

A z idő múlhat!

A szépség és a jóság, a szeretet és az igazság,

nem múlik el az emberekkel,

hanem örökös, mint a testetlen valóság!

S ezekből annyit kap mindenki

amennyit megérdemel!

 

Mezőnyárád nagyon kedves, szép kis falu a Bükk lábánál. Bizonyára Magyarországon sokan nem is tudják, hogy létezik. Pedig mint oly sok kis magyar, székely, ukrán vagy bármilyen kis közösségben szorgos, munkaszerető, becsületes emberek élnek itt. Az is igaz, hogy az emberek előbb-utóbb megöregszenek, nyugdíjasok lesznek. Ilyenkor az-az érzés van az embernek, hogy egy nagy-nagy képzeletbeli kapu bezárult mögötte és jön a kétségbeesés! -No, de van ennek ellenszere is! a nyugdíjas életnek is vannak szépségei, örömei is, csak meg kell találni! Ezt találtuk mi meg, szeretett klubunkba, mely 1998. október 1-én alakult meg.

 

Mint ahogyan a közmondás mondja: -Minden kezdet nehéz! Elődeink már többször meg próbáltak nyugdíjasklubot alakítani, sajnos nem sikerül. De mindig voltak és vannak. Akik szembeszállnak a lehetetlennel is , és előbb utóbb siker koronázza munkáját.

 

Ez történt nálunk is!

Idős Halász Györgyné a környező falvak mintájára úgy gondolta, Mezőnyárádon is jó lenne egy közösséget kialakítani, nyugdíjasoknak! Felkérte Vígh Gyulánét, akiről tudta, hogy jó szervező, sokan ismerik és ő is sok-emberrel van jó ismeretségben. Tehát alkalmas arra, hogy elindítson egy alakuló, szervezőmunkát. Segítőkre is talált: Farkas Lászlóné és Kozák Jenőné személyében.

Elindultak a településen szervezni, -toborozni, de elmentek a már jól működő környékbéli klubokba is: Mezőkeresztes, Tiszaújváros, Mezőkövesdre tapasztalatokat, tanácsokat gyűjteni, kérni. Kellőismeretek  és 72 aláírás (ennyi ember helyeselte, a klub létrejöttét) , ez után 1998. október 1-én, 15 fővel megalakult az „Őzsirózsa” Nyugdíjasklub.

Az alakuló ülésen egyhangú szavazattal Vígh Gyuláné Marikát választották meg a klub vezetőjének. Még az év decemberében, már 33 tagra bővült a létszám amely aztán egyre szaporodott. 2007. december végéig 45-en vagyunk.

Víghné Marika, azóta is példaértékűen végzi munkáját! Az országos szövetségünk két bizottságba is beválasztották, valamint a B.A.Z. Megyei szervezetünkbe elnökhelyettes, és 2006-tól, minden nagyobb megyei rendezvényünkön Ő a kiváló konferanszié.

A klubunk ez évben (2008-ban) ünnepli a fennállásunk 10 éves évfordulóját. Marika rendkívüli jó tehetségével, teszi és biztosítja az együtt létet a magányosoknak, kellemes programokat és egy kis fényt add, kikapcsolódást a mindennapok gondjaitól.

 

Kezdetben a legföbb gondunk az volt, hogy nem voltunk egy olyan helyiség, ahol kedd esténkét össze gyűlhettünk volna . Mint egyik klubtartásunk írta meg falu krónikájában:

Mint rozoga hajó a háborgó tengeren, a hullámok között, úgy hánykolódtunk,

míg végre egy jó szél, partra sodort bennünket”

Hat éven keresztül nem volt olyan közösségi hely, ahol az „Őszirózsa” nyugdíjasklub tagjai otthon érezhették volna magukat! Hat év után, végre lett otthonunk! -ahol nyugodtan eltölthetjük baráti összejöveteleinket. Hívhatunk vendégeket vendégeket! szépíthetjük, otthonosíthatjuk kedvünk és ízlésünk szerint!

Eddig is szívesen jöttünk hol ide, hol oda, kedd esténként, ezek után még többen, még szívesebben járunk kedves „második otthonunkba”!

Ha visszatekintünk a klubéletre, az elmúlt 8-9 évben, igen változatos volt! a szürke hétköznapokból-az égi gyönyörűségekig! -hogy ez mit jelent? Azt, hogy eljutottunk olyan helyekre, ahová a klub nélkül soha!

-a feledhetetlen szilveszterek

-az igazán bohókás, vidám farsangok

a közös fellépések izgalmát

-a baráti összejöveteleket

- a színházlátógatások élményeit

-a közös üdüléseket

-a boldog névnapozást

-a közös főzőcskéket, stb

Minden héten szerdán esténkét, sőt vasárnaponként találkozunk. Ilyenkor a tracs-parti mellett, kártya-partik folynak. Telente krumplit, tököt sütünk, és közben jó étvággyal  elfogyasztjuk. Minden hónapban második  péntekjén főzőcskézünk, amit előzőleg kitalálunk (lángos, gyámicska, stb) . Közben névnapokat tartunk. Szokásosan van a nyársalás, lecsófőzés is. Ezeket végig olvasva, ugye a hétköznapok sem unalmasak?

Na és a kirándulások, kiruccanások?! Ezek több félék:

Vannak baráti találkozok, Miskolcon, Egerben, Tiszaújvárosban, Budapesten, Mezőkövesden stb, ahol a kis énekkarunkkal mi is fellépűnk. Szerepléseinket oklevelekkel jutalmazzák, amiket szívesen őrizgetünk.

-De van, amikor Idősek Otthonokba látogatunk el, kis vidámságot lopni az otthonlakók szívébe (Geszt, Mezőkeresztes, Mátraháza)

-Harsányba szüreti  mulatságokra jártunk. Emődön nyugdíjas találkozón vettünk részt.

-Egerben Télapó ünnepségen voltunk. Budapesten nyugdíjas vetélkedőn próbálkoztunk, és sorolhatnám még.

Mivel előadások délután vagy este kezdődnek, mindig összekapcsoljuk valami látnivalóval. Itt megint különös köszönete érdemel Vígh Gyuláné Marika a klub vezetőnk, mert az ő jó szervezésével jutunk el olyan helyekre, ahová másként nem! 

Így jártunk már többször is a Parlamentben, az Operaházban, a Művészetek Palotájában, a Bazilikában, a Nemzetek Színházában és a többi Budapesti Színházban, az Egri és a Miskolci Színházban is. Magányos emberként talán el sem mernék egyedül indulni ezekre a gyönyörű helyekre. Gyönyörű volt Lillafüred, Tapolca, a Diósgyőri vár, a Gödöllői kastély és az összesség igénye nélkül folytathatnám a csodák felsorolását!

 

De itthon a településünkön is vannak feledhetetlen emlékek! a szilveszteri éjszakák! Sajnos klubunk tagságban 90%-ban özvegy. Ha a klub nem lenne, a tagság otthonában keseregne. Itt viszont mindenki felszabadult, vidám és jól érzi magát!

 

Feledhetetlenek a farsangok! mivel magunk vagyunk, itt mer mindenki őszintén maskarázni! Így aztán igen komikus látványt nyújtunk, egyszer-egyszer! De ebben éppen ez a jó!

 

Nem hagyható ki a harmadik csoport sem! Ez pedig a közös üdülések! Újból dicséretet érdemel szervező munkájáért a klubvezető! Kikapcsolódásra, üdülésre vágyva, általa jutottunk már el többször visszatérve klubtagjaink Cserkeszőlőre, Hajdúszoboszlóra, és Berekfürdőre.

 

A sok-sok szórakozás mellet azonban gyakran hívunk vendégeket, az egészségünk védelmére nyújtanak hasznos tanácsokat (orvos, fogorvos, természet gyógyászok, stb). A faluvezetőit is meghívjuk, (polgármester urat és képviselő testületet). Meglátogattak már minket Miskolc megyei vezetői, és Kormos Dénes országgyűlés képviselőnk is.

 

Tavaly az Idősügyi Tanács által meghirdetett pályázaton vettünk részt. Ez a pályázat a helyi hagyományokról szólt. Mi a:-„Hogyan kerül a kenyér az asztalunkra? -és rántott békacomb előkészítés módjával” neveztünk be , és nagy-nagy örömünkre díjaztak is bennünket ! pénzjutalomban részesültünk !

 

A létszám ma is változó! Van egy állandó törzsgárda. De sajnos vannak, akik örökre elmennek közölünk. Vannak, akik lerokkannak. De ezeket az embereket sem hagyjuk magukra! Látogatjuk őket! Nagyobb eseményeinkre, pedig családjaik hozzák el őket a klubba.

Említést érdemel még az is, hogy idősként az iskolához is eljutunk. Névadójuk 10. évfordulóján mi is részt vettünk. A sok-sok érdekes programokban a nagymamák is szívesen bekapcsolódtak, a múltat idézve. Köpültünk a vajat, készítettünk csigát (levesbe), morzsoltunk kukoricát, és ettünk „szemes főtt kukoricát”, díszítettünk mézes süteményt. Nagyobb boldogságunkra a gyereksereg igazi érdeklődéssel és nagy kedvel vett részt a számunkra ma már érdekességnek tűnő cselekvésben. Mi is örültünk, hogy múltból valamit átadhattunk az ifjúságnak.

Megpróbáltam bepillantást nyújtani az „Őszirózsa” Nyugdíjasklub életébe, teljesség igénye nélkül. Így élünk mi Mezőnyárádon az Őszirózsa Nyugdíjasklubban!

 

Mottó :

               Szeretni és dalolni mindig szabad, s lehet!

               Szeretve és dalolva megszépül életed!

 

 

                                                                                                                               Vígh Gyuláné

                                                                                                                                klubvezető

KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Olvasó! Kedves Látogató!

Községünk valamennyi lakosa nevében köszöntöm Önt weboldalunkon!

Önkormányzatunk kiemelt feladatának tekinti a község iránt érdeklődők korrekt, gyors és pontos tájékoztatását, ezért szeretnénk az internet biztosította lehetőségeket is felhasználni. Igyekszünk minden olyan információt a világhálón megosztani Önökkel, ami Mezőnyárád községgel kapcsolatosan érdeklődésre tarthat számot.

Külön figyelmet fordítunk az önkormányzati és intézményi munka megismertetésére, rendezvények, sikerek, események publikálására megosztására.

Az önkormányzat őrizni és gazdagítani igyekszik a község értékeit. Célunk, hogy Mezőnyárád nyugodt, egészséges, korszerű otthona legyen polgárainak és vonzó célpontja vendégeinek.

Bárdos József Szabolcs
polgármester

KAPCSOLAT

MEZŐNYÁRÁDI KÖZÖS
ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

3421 Mezőnyárád
Szent István király út 105.

Telefon: +36-49-425-255
Fax:       +36-49-425-242

E-mail: mezonyarad.hivatal@gmail.com